Mende birtok rövid története
Mende a honfoglalás után a mindenkori magyar király birtoka volt. Az akkori viszonyok között a határt ún. határjelekkel húzták meg.A környező tulajdonosok, haszonbérlők –például egy-egy család kihalásakor, háborús, különösen a tatárjárást követő időkben – sokszor elbirtoklásokkal növelték possessioikat. Az uralkodók ezt azzal igyekeztek megelőzni, hogy az elődeikésáltaluk korábban adományozott földeket oklevelekben megerősítették, az egyházi szervezetek pedig rendszeres határjárásokat tartottak: renoválták, felújították a határjeleket, szükség esetén pedig eljárást kezdeményeztek az elbirtoklókkal szemben.
Hasonló történt Mende esetében is. Az a földterület, amelyet ma Mendének nevezünk, részben a környező nemesek művelése alatt állott, részben adomány formájában a pannonhalmi apát birtoka volt. IV. Béla király trónra lépését követően oklevélben ismerte el, amit elődei a pannonhalmi apátnak adományoztak;sőt egy általa 1252-ben adományozott föld nyugati határaként a pannonhalmi apát birtokát jelölte meg:
„Keletről két határ található, a második György fiai Becha és Prich földjeit választja el; innen Yllw [Üllő] fia János földjei felé fordul, amely földet nyilvános út [közút, országút] szel át, és a két hegy között a völgybe megy le, ott dél felől a Pankutha-i [pankotai] apátnak Wri [úri] földjét éri el; azután fentnevezett Oltuman öröklött földjét éri el. Nyugat felől pedig Pannonia szent hegyén lévő Szent Márton apátjának[pannonhalmi apátnak] a földje választja el, ahol három fő határpont található, és innen jut el a gyakran emlegetett Oltuman vásárolt földjeihez, amelytől az előbbi határok [=kiindulási pont] felé tart.”
A birtokot 1274-ben Apátinak (Apáthy)nevezték. Henrik apát a possessiot 1306. február 26-án özvegy Gychi Istvánné (Bana nemzetségbeli nemes Banai Pál Pendyth nevű leányának) birtokára cserélte, miután Pendyth asszony a Veszprém megyében található Gicz nevű birtokát Szent István templomával együtt a pannonhalmi apátnak ajánlotta fel. Apáti 1326-ban a zerindi Buda nevű nemes tulajdonába került.
A XIV. század elején valamennyi környező település (Oszlár, Sáp, Süly, Locsod, Tuzberek, Bille, Gyömrő, Péteri, Gomba, Úri stb.) neve megtalálható az oklevelekben. A Mende név először 1324-ben családnévként tűnt fel, majd közel száz év múlva, 1411. május 25-én mármint birtok képezte a Naraasapath-i (Nyársapáti) család hagyatékának tárgyát. A terület 1505-től a Werbőczy [Verböczi] család tulajdonába került. 1531. január 9-énWerbőczyIstván más birtokokért cserébe visszajuttatta I. János királynak.
Mende a török időkben Mindé néven lakott birtoknak számított, és adót fizetett. A név újból 1627-ben fordult elő:Billével, valamint Szentistvánnal együtt Bosnyák Tamás és mindkét nembeli leszármazottainak tulajdona lett.
Koháry István végrendeletének végrehajtása 1731-ben.
Forrás: MNL OL P 1511-53-31
A mai Mendét sohasem csak egy család birtokolta. Főként beházasodások révén a Bosnyák, a Koháry, az Eszterházy és az Illésházy családok birtokrészeit képezte.Koháry Istvánnak tett szívességért cserébe 1730 körül egy ideig a sógora, Károlyi Sándor révén a Károlyi család is tulajdonosként jelenhetett meg. – A Keglevich család szintén komoly hányadot szerzett magának. Például 1787-ben a mai Pusztaszentistvánon a gróf Keglevich, a gróf Eszterházy és a gróf Stirom (=Styrum) család osztozott.
A Koháryak helyi tekintélyét növelte, hogy 1736. szeptember 3-án VI. Károly király gróf Koháry Andrásnak Mende felett pallosjogot adott…
Miután a Szász-Coburg hercegi család katolizált, és egyik leszármazottja, Ferdinánd a Koháry családba beházasodott (1815-ben Antóniát vette el), az 1831-ben kelt királyi adománylevél nyomán örökösödési jogot szerzett a Koháry birtokok felett. Az 1930-as években már a Szász-Coburg herceg leszármazottai, gróf Teleki László és a katolizált Baumgarten Ignác számítottak Mende legnagyobb birtokosainak…
Honnan származik és mit jelent Mende neve?A Mende jelentése a történelem homályába vész. Sokan törekedtek már, hogy meghatározzák, honnan kapta a falu a nevét. Mindegyik törekvés komoly hiányosságokkal járt. A jelenleg legelterjedtebb etimológiai kísérlet a tót med (=méz) vagy a török mendöle (=bárány, juh) szóra vezeti vissza. A tót szó újkori eredetű, tehát nem tekinthető „névadó”-nak. A mendöle ellen szól, hogy a település már évszázadokkal a török hódoltság előtt is létezett.Az újabb kutatások szerint személyről nevezték el a birtokot…A „mende” ősi szó, amely személynév eredetű nemzetségnevet jelöl, például „Quday-mende” – „Isten szolgája” szóösszetételben a mende szolgát jelent. [Ezt látszik erősíteni egyrészt az az 1700-as évekből származó latin szöveg, amely Mendével kapcsolatban a tribust (törzset) használja, másrészt a mende és a servus jelentésbeli hasonlósága: mende – mendikálás (köszöntés-, üdvözlésforma), illetőleg servus – szervusz (köszönésforma).] Egy másik feltételezés szerint a mende török-tatár eredetű szó, és lándzsát, kopját jelent… De vannak, akik a mentával (növénynév – görög változat – vö. görögországi Mende), mások a mantl (jelentése: kétfülű kosár – francia-holland változat – vö. a franciaországi Mende), illetőleg az Emmanuel önállósodott alakjával (Mendel – német változat) hozzák összefüggésbe. |
Mende birtok az iratokban többször együtt tűnt fel Billével és Szentistvánnal. Fokozatosan javított státuszán, miközben Bille praedium (puszta) jellegűvé vált. Egyházi igazgatási szempontból pedig templommal rendelkezőfilia (leányegyház) lett.
A katolikus Mende
Mende az eltelt ezer év során lakott településnek számított. Bár voltak időszakok, amikor a lakói elmenekültek vagy a település elnéptelenedett, de egyetlen okirat sem szól arról, hogy a hely hosszabb ideig „vacua” (üres) lett volna.
Az itt lakók összességében annak a hitvallását követték, aki a területet birtokolta. Mivel tulajdonosai katolikusok voltak, lakosságát is teljes egészében vagy túlnyomórészt katolikusok alkották. A lakosság vallási összetétele érzékelhetően a török időkben változott meg: a törökök a váci püspököt elűzték; alig maradtak katolikus papok, akik a híveket gondozták volna; a lakosság egy része pedig elmenekült vagy megszökött… Katolikus szempontból további problémák merültek fel a törökök kegyetlenkedése, Bocskai csapatai, a reformáció terjedése, a nem katolikus földesurak ellenszenve stb. miatt.– Korabeli beszámolók szerint az egyházmegye keleti fele, valamint a Zagyvához és a Tiszához közelebb eső területek megőrizték katolikus többségi jellegüket, míg az egyházmegye északkeleti részén az evangélikusok, a többi részén pedig a reformátusok kerültek többségbe vagy éltek nagyobb tömbben. A későbbi betelepítések miatt a protestánsok komoly vetélytárssá nőtték ki magukat, s úgy tűnt, hogy hosszabb távon mindenütt többségbe kerülnek…
Mendét a reformáció annyiban érintette, hogy északról tótokat telepítettek ide (vö. a tót falu elnevezés).A rendelkezésre álló adatok szerint a lakosság katolikus többségi jellege azonban mindvégig megmaradt.
Nincsenek egyértelmű adataink arra, hogy a középkorban és a török időkben egyházigazgatási szempontból Mende hová tartozott. Azt tudjuk, hogy a pannonhalmi apátnak a saját birtokain kiváltságai voltak. Vonatkoztatható ez Apátira is, például világi hatóság az apát engedélye nélkül nem ítélkezhetett a birtok és népei ügyeiben (immunitási kiváltság)… 1306-tól viszont már egyértelműen a Váci egyházmegye igazgatási előírásai vonatkoztak rá. Az egyházmegyén belüli strukturális változások Mendére is hatással voltak: volt idő, amikor a váci, és volt, amikor a kecskeméti kerületbe tartozott. Okkal valószínűsíthető, hogy a török időkben egy ideig Irsáról (=Isaszegről)látták el… Miután Úri önállósodott(licenciátus lett, majd papot kapott, 1696-ban pedig plébánia rangra emelkedett), Úrinak lett a filiája(Vö. Mende egyházigazgatási besorolása; Úri plébánia és Mende filia lelkipásztorai).
Mende egyházigazgatási besorolása
Rövidítések: AD [ADP] – Archidiaconatus [Pesti Főesperesi kerület]
Districtus – kerület, egyházkerület
VAD – Vice–Archidiaconatus (Esperesi kerület)
1754–1913 között
Év | Filia | Katolikus | Evangélikus | Református | nem egyesült[1] | Zsidó |
1754 | A Directorium seu ordo officii Domini recitandi Dioecesis Vaciensis nem tartalmaz sem papokra, sem egyházközségekre vonatkozó információt | |||||
1783–1785 | Csak a Nomina defunctorum e clero Dioecesis Vaciensis-t [A Váci egyházmegye elhunyt papjainak a neveit] tartalmazza | |||||
1786–1792 | A Districtus Kecskemethiensis-hez [Kecskeméti kerülethez] tartozik, főesperes Josephus Kozma kanonok, kecskeméti plébános | |||||
Úri | plébános: Georgius Hakkel | |||||
1801 | Úri | plébános: Paulus Hampl (máshol: Hampel) | ||||
1807[2] | Mende | 300 | (Nem-katolikusok) 168 | n. a. | 10 | |
Bille | 46 | 8 | n. a. | n. a. | ||
Farkasd | 15 | 4 | n. a. | n. a. | ||
Tete | 40 | 25 | n. a. | n. a. | ||
1808 | Mende | 311 | (Nem-katolikusok) 170 | n. a. | 12 | |
Bille | 50 | 10 | n. a. | n. a. | ||
Farkasd | 16 | 4 | n. a. | n. a. | ||
Tete | 40 | 25 | n. a. | n. a. | ||
1809 | Mende | 300 | 165 | n. a. | n. a. | |
Bille | 31 | 12 | n. a. | n. a. | ||
Farkasd | 18 | 8 | n. a. | n. a. | ||
Tete | 41 | 24 | n. a. | n. a. | ||
1812[3] | Mende | 309 | 155 | n. a. | n. a. | |
Bille | 58 | 8 | n. a. | n. a. | ||
Farkasd | 12 | 4 | n. a. | n. a. | ||
Tete | 32 | 10 | n. a. | n. a. | ||
1818 | Mende[4] | 317 | 184 | n. a. | n. a. | |
Bille | 45 | 21 | n. a. | n. a. | ||
Tete | 28 | 18 | n. a. | n. a. | ||
1820[5] | Mende | 319 | 167 | 4 | n. a. | n. a. |
Bille | 62 | 16 | 2 | n. a. | n. a. | |
Farkasd | 15 | 1 | 11 | n. a. | n. a. | |
Tete | 36 | n. a. | 13 | n. a. | n. a. |
Év | Filia | Katolikus | Evangélikus | Református | nem egyesült | Zsidó |
1821[6] | Mende | 303 | 165 | n. a. | n. a. | n. a. |
magyar és tót | Bille | 52 | 15 | 12 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 18 | 2 | 10 | n. a. | n. a. | |
Tete | 50 | n. a. | 16 | n. a. | n. a. | |
1824 | Mende | 599 | 157 | 3 | n. a. | n. a. |
magyar és tót | Bille | 21 | 4 | 1 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 34 | n. a. | 20 | n. a. | n. a. | |
Tete | 51 | 8 | 21 | n. a. | n. a. | |
1827[7] | Mende | 508 | 195 | n. a. | n. a. | 5 |
1828 | Mende | 369 | 187 | 6 | n. a. | n. a. |
magyar és tót | Bille | 41 | 8 | 2 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 51 | n. a. | 11 | n. a. | n. a. | |
Tete | 44 | n. a. | 12 | n. a. | n. a. | |
1831[8] | Mende | 379 | 199 | 6 | n. a. | n. a. |
magyar és tót | Bille | 44 | 6 | n. a. | n. a. | n. a. |
Farkasd | 13 | 4 | 4 | n. a. | n. a. | |
Tete | 43 | 7 | 10 | n. a. | n. a. | |
1832 | Mende[9] | 369 | 207 | n. a. | n. a. | n. a. |
magyar és tót | Bille | 45 | 10 | n. a. | n. a. | n. a. |
Farkasd | 32 | 4 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 36 | n. a. | n. a. | n. a. | n. a. | |
1833 | Mende | 353 | 190 | n. a. | n. a. | n. a. |
magyar és tót | Bille | 37 | n. a. | 2 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 33 | 2 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 34 | n. a. | n. a. | n. a. | n. a. |
Év | Filia | Katolikus | Evangélikus | Református | nem egyesült | Zsidó |
1834 | Mende | 372 | 187 | n. a. | n. a. | n. a. |
magyar és tót | Bille | 35 | 10 | n. a. | n. a. | n. a. |
Farkasd | 30 | 10 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 42 | n. a. | n. a. | n. a. | n. a. | |
1842[10] | Mende | 397 | 185 | n. a. | n. a. | 6 |
magyar és tót | Bille | 65 | 15 | n. a. | n. a. | n. a. |
Farkasd | 45 | 10 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 56 | 5 | n. a. | n. a. | n. a. | |
1846 | Mende | 412 | 207 | n. a. | n. a. | 7 |
magyar és tót | Bille | 117 | 13 | n. a. | n. a. | n. a. |
Farkasd | 62 | 8 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 68 | 7 | n. a. | n. a. | n. a. | |
1852[11] | Mende | 350 | 187 | 3 | n. a. | 7 |
magyar és tót | Bille | 124 | 4 | 6 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 72 | 6 | n. a. | n. a. | ||
Tete | 64 | 4 | 2 | n. a. | n. a. | |
1853 | Mende | 352 | 194 | 3 | n. a. | 8 |
magyar és tót | Bille | 41 | 8 | 2 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 51 | n. a. | 11 | n. a. | n. a. | |
Tete | 44 | n. a. | 12 | n. a. | n. a. | |
1855 | Mende | 400 | 200 | 6 | n. a. | 8 |
magyar és tót | Bille | 102 | 4 | 3 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 48 | 6 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 55 | 2 | n. a. | n. a. | n. a. | |
1856 | Mende | 406 | 203 | 4 | n. a. | 7 |
magyar és tótVAD NK, ADP[12] | Bille | 100 | 4 | 4 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 35 | 8 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 54 | n. a. | 3 | n. a. | n. a. |
(folytatás)
Év | Filia | Katolikus | Evangélikus | Református | nem egyesült | Zsidó |
1861 | Mende[13] | 450 | 200 | 1 | n. a. | 8 |
magyar és tót | Bille | 85 | 9 | 8 | n. a. | n. a. |
Farkasd | n. a. | 50 | 11 | n. a. | n. a. | |
Tete | 45 | 2 | 7 | n. a. | n. a. | |
1865 | Mende | 470 | 215 | n. a. | n. a. | 10 |
magyar és tót | Bille | 102 | 4 | 3 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 48 | 6 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 55 | 2 | n. a. | n. a. | n. a. | |
1867 | Mende | 480 | 225 | n. a. | n. a. | 14 |
magyar és tót | Bille | 107 | 5 | 8 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 30 | n. a. | 9 | n. a. | n. a. | |
Tete | 50 | n. a. | 8 | n. a. | n. a. | |
1875 | Mende | 560 | 227 | 8 | n. a. | 10 |
magyar és tót | Bille | 115 | 8 | 4 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 20 | n. a. | 7 | n. a. | n. a. | |
Tete | 66 | n. a. | 8 | n. a. | n. a. | |
1879 | Mende | 596 | 274 | 2 | n. a. | 11 |
magyar és tót | Bille | 102 | 4 | 5 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 29 | n. a. | 12 | n. a. | n. a. | |
Tete | 74 | n. a. | 8 | n. a. | n. a. | |
1883 | Mende | 604 | 304 | 2 | n. a. | 11 |
magyar és tót | Bille | 103 | n. a. | 3 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 69 | n. a. | 2 | n. a. | 5 | |
Tete | 92 | n. a. | 8 | n. a. | n. a. | |
1888 | Mende[14] | 634 | 298 | 11 | n. a. | 21 |
magyar és tót | Bille | 102 | 4 | 3 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 48 | 6 | n. a. | n. a. | n. a. | |
Tete | 55 | 2 | n. a. | n. a. | n. a. |
(folytatás)
Év | Filia | Katolikus | Evangélikus | Református | nem egyesült | Zsidó |
1890 | Mende | 697 | 281 | 11 | n. a. | 22 |
magyar és tót | Bille | 38 | n. a. | 1 | n. a. | n. a. |
Farkasd | 30 | 7 | 19 | n. a. | 2 | |
Tete | 66 | n. a. | 7 | n. a. | n. a. | |
1892 | Mende | 808 | 289 | 8 | 1 | 23 |
magyar és tót | Bille | 54 | 4 | 2 | 1 | n. a. |
Farkasd | 82 | 35 | 18 | n. a. | 9 | |
Tete | 66 | n. a. | 20 | n. a. | n. a. | |
1898 | Mende | 816 | 289 | 8 | 1 | 23 |
magyar és tót | Bille | 56 | 3 | 2 | n. a. | n. a. |
Szent-István[15] | 58 | 2 | 2 | n. a. | 4 | |
Farkasd | 86 | 24 | 18 | n. a. | 9 | |
Tete | 66 | 2 | 19 | n. a. | n. a. | |
1901 | Mende | 930 | 350 | 12 | n. a. | 30 |
magyar és tót | Bille | 61 | 5 | 4 | n. a. | n. a. |
Szent-István | 59 | 3 | 4 | n. a. | 5 | |
Farkasd (alsó-felső) |
89 | 22 | 16 | n. a. | 11 | |
Tete | 77 | 2 | 17 | n. a. | n. a. | |
1903 | Mende | 965 | 350 | 12 | n. a. | 30 |
magyar és tót | Bille | 68 | 5 | 4 | n. a. | n. a. |
Szent-István | 66 | 3 | 4 | n. a. | 5 | |
Farkasd (alsó-felső) |
89 | 22 | 16 | n. a. | 11 | |
Tete | 79 | 2 | 17 | n. a. | n. a. | |
1907 | Mende | 1288 | 800 | 12 | n. a. | 30 |
magyar és tót | Bille | 72 | 3 | 4 | n. a. | 5 |
Szentistván | 65 | n. a. | n. a. | n. a. | n. a. | |
Farkasd (alsó-felső) |
91 | 17 | n. a. | n. a. | 11 | |
Tete | 79 | 2 | 17 | n. a. | n. a. | |
Pálffy-tanya | 45 | 3 | 2 | n. a. | n. a. |
(folytatás)
Év | Filia | Katolikus | Evangélikus | Református | nem egyesült | Zsidó |
1909magyar és tót | Mende | 1308 | 820 | 18 | n. a. | 40 |
Bille | 78 | 5 | 6 | n. a. | 5 | |
Szentistván | 66 | n. a. | n. a. | n. a. | n. a. | |
Farkasd (alsó-felső) |
96 | 18 | n. a. | n. a. | 12 | |
Tete | 83 | 2 | 17 | n. a. | n. a. | |
Pálffy-tanya | 50 | 3 | 2 | n. a. | n. a. | |
1913 | Mende | 1328 | 820 | 18 | n. a. | 20 |
magyar és tót | Bille | 78 | 5 | 6 | n. a. | 5 |
Szentistván | 70 | n. a. | n. a. | n. a. | n. a. | |
Farkasd (alsó-felső) |
15 | 18 | n. a. | n. a. | 11 | |
Tete | 15 | 2 | 17 | n. a. | n. a. | |
Pálffy-tanya | 50 | 3 | 2 | n. a. | n. a. |
Mende felekezeti megoszlása
1913–2011 között
Év | Római katolikus |
Egyéb összes |
Mind-összesen | Megjegyzés |
1913 | 1556 | 930 | 2486 | Ide értve Billét, Szentistvánt, Farkasdot, Tetét és Pálffy-tanyát |
1920 | 1376 | 532 | 1908 | |
1925 | 1498 | 569 | 2067 | |
1928 | 1498 | 569 | 2067 | 1920. évi adat |
1931 | 1715 | 2545 | 4260 | |
1933 | 1906 | 2542 | 4448 | |
1936 | 1906 | 2542 | 4448 | 1930. évi adat |
1943 | 2180 | 2830 | 5010 | 1941. évi adat |
1948 | 2194 | 2833 | 5027 | |
1959 | 2460 | n. a. | n. a. | |
2001 | 2721 | 1424 | 4145 | KSH: 1424 főből egyházhoz nem tartozik: 601 fő |
2011 | 1833 | 2298 | 4131 | KSH: A 2298 főből valamely felekezethez (valláshoz) tartozik 614 fő |
[1] Görögkeleti (ortodox) vallás
[2] Mende Úri plébánia filiája, a többi (normál betűtípussal szedett) helyiség Úri plébániához tartozó praedium (földbirtok, puszta).
[3] Mende 1810-től a Nagykátai VAD-hoz és a Pesti kerülethez tartozik.
[4] Még nincs feltüntetve az evangélikusokoratóriuma. Oratórium csak 1820-tól szerepel.A katolikus templom védőszentjeként Loyolai Szent Ignác van feltüntetve.
[5] Mende a Nagykátai VAD-hoz, 1819-ben a Soroksári, 1820-tól ismét a Pesti kerülethez tartozik.
[6] Mende a Nagykátai VAD-hoz tartozik
[7] Mende 1829-ben Soroksári AD-hoz tartozik
[8] A templom ad Annuntiationem Beatae Mariae Virginis consacrata, illetőleg ismét a Nagykátai VAD-hoz tartozik.
[9] Ecclesia Honoribus B. M. V. Annunc. sacrata, et Anno primum 1831. erecta, item Oratorium Augustanae Confessionis.
[10] Mende 1840-től ismét a Soroksári VAD-hoz tartozik.
[11] Mende 1851-től ismét a Nagykátai VAD-hoz tartozik.
[12] Mende a Nagykátai esperesi kerülethez és a Pesti főesperesi kerülethez tartozik.
[13] Ecclesia ad Sanctum Ignatium, item
[14] 1885-től a vasút és telegráf is jelölve a sematizmusokban.
SEzt megelőzően Szentistván a tápiósülyi plébániához tartozott.