- Krisztus egyedüli Isten, az Egyház pedig egyetlen közösség számomra, az üdvösség tekintetében? Életem eseményeinek, erkölcseimnek alakítását hitem alapvetően befolyásolja-e? Ha nem, akkor mi vezet döntéseimben? Elegendő időt szántam hitem megismerésére? Van-e olyan kötelező erejű hittétel (dogma), parancs, amit tudatosan elutasítok? Veszélyeztettem-e hitemet (pl. hitellenes olvasmány, film, szekták, nem-keresztény vallásokkal való hitbeli kapcsolat, okkult társaságok, asztrológia, babona, sátánista barátok stb.)? Okoztam-e az Egyházon és hittanos közösségemen belül egyenetlenkedést, megbotránkozást? Viselkedésemmel voltam-e oka mások eltávolodásának a hittől, Egyháztól? Megvallottam, megvédtem-e hitemet, amikor ez szükséges volt? Bíztam-e Istenben, tudtam érte, parancsaiért veszni hagyni dolgokat, vagy görcsösen ragaszkodtam elképzeléseidhez, és kétségbeesett, kishitű voltam? Irgalmában kellően bíztam? Hozzá menekülök, vagy más ’biztosítékaim’, támaszaim vannak (pl. jóslás)? A jó és rossz események eltávolítottak vagy közelebb vittek hozzá? Gondviselésére hivatkozva hanyagoltam saját felelőségemet a dolgok alakításában (vakmerő bizalom, felelőtlenség stb..)? Istenkapcsolatom mennyire élő: van-e személyes Istenképem, Krisztus-arcom, aki rámtekint, akit megszólítok, vagy hűvös, fagyos a kapcsolatom? Lázadoztam-e Isten ellen, éreztem-e gyűlöletet iránta, tudatos ellenszegüléssel, nyilvános hittagadással vétettem-e? Istenfélelemben élek, vagy flegmán viselkedem vele és parancsaival szemben? Szeretem az Istent?
- Szentségi élet. Mennyire vagyok elmélyült, megújuló és mennyire rutinszerű a szentségek vételében? Középpontja életemnek a szentségi találkozás (mise, gyónás), tudok alárendelni ennek dolgokat, programokat? Motiválja-e a szentségek vétele, a Krisztussal való ilyesfajta közösség a bűnöktől való tartózkodásomat? Gondolok-e gyakran Isten előtti felelőségemre, és készülök-e a Vele való végső találkozásra? Voltam-e oka mások kiszakadásának a szentségi közösségből? Saját hibámból maradtam-e el vasárnap és kötelező ünnepen szentmiséről, ott mennyire vagyok figyelmes, adottságaimhoz képest tevékeny, összeszedett? Vasárnapjaim mennyire különböznek a hétköznapoktól? Pl. hétvégi szórakozásaimról el lehet-e mondani, hogy keresztény módon zajlanak, menekülök-e ilyenkor is a munkába? Elvégeztem húsvéti gyónásomat? Van-e olyan bűnöm, amit az évek során tudatosan (szentségtörés) vagy félelemből nem gyóntam meg? Átérzem-e az imádság kötelességjellegét, vagy csak érzéseimre bízom magam annak gyakorlásában? Tartózkodom-e a szentségektől aggályosságból, bizalmatlanságból?
- Isten megdicsőítése. Rendezett, rendszeres és Isten-közeli-e az imaéletem, vagy rendezetlen, monoton? Káromkodtam-e, beszédem mennyire tiszta, mennyire hordozza Isten megdicsőítését? Esküdtem-e hamisan, hitszegő módon? Gondolok-e rendszeresen a saját magam és mások üdvösségére, az ezzel kapcsolatos felelőségemre? Környezetemnek milyen példát adok életemmel? Kellő részt vállalok magamra egyházközségem életében és az evangélium társadalomban való jelenlétének előmozdításában? Tagja vagyok-e vagy azonosulok-e olyan párttal, szervezettel, mely tudatosan akadályozza Egyházam életét, és a hitet csak magánügynek tekinti? Cselekedtem-e az Egyház érdekei ellen? Böjti fegyelmet megtartom-e? Élő tagja vagyok-e egyházközségemnek, vagy csak élősködő benne?
- Életem felebarátaim javára irányul vagy magába zárkózott, önközpontú ember vagyok, aki nincs tekintettel másokra? Észreveszem-e környezetemben – a testi, lelki javakban – szükséget szenvedőket; segítek rajtuk? Voltam-e irigy, féltékeny, gonosz, mogorva, erőszakos, gyűlölködő, tapintatlan, pletykás, kapcsolataimban, életvitelemben felületes? Semmibe vettem, kigúnyoltam, rágalmaztam, ok nélkül gyanúsítottam, vádoltam-e másokat? Felül tudtam emelkedni sértődöttségemen? Akaratomban mennyire voltam megbocsátó és közeledő azokhoz, akik megsértettek? Kiktől választ el valamilyen ’fal’? Tápláltam-e ellenséges érzéseket magamban vagy másokban valaki iránt? Hánytorgatom-e más hibáit szeretetlenségből? Tevékenyen szolgáltam a kiengesztelődést? Tettem valamit gyűlöletből, bosszúállásból? Előidéztem-e ellenségeskedést? Lehetőségeimhez képest segítek-e a hozzám fordulókon vagy érzéketlen vagyok bajaik iránt?
- Család, környezetem. A rámbízottak Isten előtti előmenetelét imádsággal, tevékeny szeretettel kellően előmozdítom-e, vagy példámmal, szavaimmal, helyeslésemmel bűneikben erősítem őket? Kellő felelőséggel viseltetem-e szüleim iránt? Életkoromnak megfelelően el tudok szakadni tőlük, szükséges távolságot tartok velük, vagy érdekből, emberi éretlenségből a kényelmes, sokszor bűnbe hajló, túlzott kötődést választom? Elegendő időt szánok szüleimre, családomra, házastársamra, barátomra, barátnőmre? Élők, elevenek-e kommunikációs csatornáink, szeretetkifejező képességünk formái? Voltam-e irányukban gúnyos, tapintatlan, felelőtlen, kívántam nekik rosszat, szégyenítettem meg őket? Eleget imádkozom értük, és kellő felelőséggel viseltetem irányukban?
- Munkatársaimmal, beosztottjaimmal emberségesen viselkedem? Kívántam tőlük erejüket meghaladó munkát, felelőséget? Udvarias megértő vagyok irányukba, vagy kizsákmányoló, zsarnok? Tartok valakit ’rabszolgasorsban’ túlzott kötődésemmel, el nem engedéssel, birtokvággyal? Mindennapjaimban eszembe jut-e, hogy üdvösségüknek is munkása vagyok? Munkámat a teremtés folytatásának tekintem-e vagy csak nyűgnek? Foglalkozásom gátolja-e az evangélium terjedését? Okozok-e vele közvetlenül súlyosabb kárt, fájdalmat, egzisztencia-elvesztést másoknak? Akadályoztam másokat vallási kötelességeik teljesítésében? Kötelességemet lelkiismeretesen teljesítettem-e? Munkahelyemnek tudatosan és súlyosan dologban voltam-e károkozója? Támogattam, fokoztam-e a társadalmi igazságtalanságot?
- Az élet védelme. Egészségemre megfelelő módon figyelek, vagy elhanyagolom, túlzottan aggályoskodom? Rongálom-e egészségemet mértéktelen evéssel, ivással, cigarettával, kábítószerrel vagy más kicsapongással, rendszertelen életmóddal, túlhajszoltsággal? Vigyáztam-e környezetem tisztaságára, vagy pl. fokozott környezetszennyezéssel romboltam a Teremtés művét? Foglalkoztam vagy kíséreltem-e meg öngyilkosságot? Veszélyeztettem-e mások egészségét, odafigyeltem-e a környezetemben élők jólétére? Közreműködtem-e a megfogant élet kiirtásában (gyógyszerrel, tanáccsal, abortusz végrehajtásával vagy annál való segédkezéssel), volt-e abortuszom? Megtettem-e mindent környezetemben az élet védelmében? Gyilkoltam-e vagy volt szándékomban ilyet tenni? Szavaimmal fagyasztottam be kapcsolatokat? Buzdítottam-e mást vagy volt-e részem az Egyház által elítélt mesterséges megtermékenyítési folyamatokban (pl. olyan esetek, amikor több ivarsejtett termékenyítenek meg, és ezek közül a feleslegessé váltakat elpusztítják)? Közlekedésben veszélyeztettem-e mások épségét, életét?
- Tisztaság erénye. Szítottam-e magamban tisztátalan vágyakat (pl. TV, Internet, mással való érintkezés)? Kerestem-e ezeket? Oka voltam-e annak, hogy más ilyenbe keveredett, vettem rá valakit erre? Paráználkodtam-e (hányszor, azonos vagy más neművel)? Végeztem-e önkielégítést? Tápláltam bűnös vágyakat más házastársa iránt? Élettársi viszonyt vagy más bűnös kapcsolatot fenntartok-e? Tekintettel vagyok-e mások szeméremérzetére?
- Család. Házastársammal való viszonyomban meghatározó-e a szentségi dimenzió (pl. feltétlen hűség, hitbeli közösség és annak kifejezésformái)? Krisztust látom-e benne? Tiszteletben tartottam házastársam személyiségét vagy csak magamra gondoltam? Házastársammal a családon belül van-e magánéltünk, személyes kapcsolatunk, vagy csak a gyerekek, az események tartanak össze? Elegendő időt szánok családomra, kellő felelősségérzettel viseltetem irányukba? Elutasítottam-e szeretet-megnyilvánulásaikat, vagy észreveszem azokat; bajaikra figyelmes vagyok-e, észreveszem azokat? Segítem őket problémáik megoldásában? Hűséges voltam házastársamhoz, volt-e házasságtörésem? Családi életünket, gyermekvállalásunkat, élettervünket csupán emberi (pl. anyagi) szempontok szerint határozzuk meg, vagy Isten és az Egyház tanítása a döntő ebben? Imádkoztam-e a rámbízottakért és segítettem-e emberi, hitbeli fejlődésüket? Megértő, türelmes és igazságos voltam-e gyermekeim nevelésében, környezetemhez való viszonyulásomban, vagy csupán az indulatok irányítottak? Támaszkodhatnak rám? Barátommal, barátnőmmel való kapcsolatom egymás felvállalására, hordozására irányul, vagy más szempontok vezérlik hozzátartozásomat? Emberekért vállalt kötelezettségeimet (pl. bérma-, keresztszülői feladatok) mennyire teljesítem?
- Anyagi javaink. Becsületesen kezelem a rámbízott javakat, vesztegettem meg másokat, saját vagy mások javának voltam-e tékozlója? Csináltam-e felelőtlenül adóságokat? Lopás, csalás, más vagyonának rongálása, szenvedélyes szerencsejáték, igazságtalan jólét jelen van-e az életemben, vagy ösztönöztem segítettem-e ebben másokat? Javaimmal segítem-e egyházamat, a szegényeket? Jóvátettem-e az általam okozott kárt? Húztam-e hasznot mások szükséghelyzetéből? Képes vagyok adni, meghallani mások kérését? Fukarság, pazarlás, a pénzközpontúság mennyire jellemez engem?
- Az Igazságban való élet. Életem, életvitelem, szavaim alapja az igazság vagy más? Engedtem vagy folytattam-e bűnös manipulációt? Hazudtam-e, és mi motivált ebben (gyávaság, dicsőség)? Voltam-e kétszínű, alakoskodó? Kiálltam-e az igazság mellett, és tudom-e tapintatosan és szeretettel kritizálni? Ítélkeztem-e mások fölött? Rágalmaztam mást? Kutattam vagy éltem vissza magántitokkal? Sértődöttségemen felül tudtam emelkedni? Nagyítottam fel más hibáját? Sértettem meg embereket, hibáikról pletykáltam-e? Tart-e fogságban TV, vagy más dolog?
- Mennyire jellemez: kevélység, hiúság, bujaság, beképzeltség, erőszakosság, nagyravágyás, kapzsiság, mértéktelenség, lustaság, mások előtt való bűnös bezárkózottság, elzárkózás, sértődékenység, türelmetlenség, rendszertelen, csapongó, céltalan életvitel? Szolgálatkészség, vendégszeretet, együttérzés, tiszta tekintet, hálásszívűség, megbecsülés, kiengesztelődni tudás, bocsánatkérés, megbocsátás, nagyvonalúság, bőkezűség, állapotbeli tisztaság, odaadott élet, megbízhatóság – elmondható rólad?